Kitelepülések, előadások és foglalkozások

Az önvédelem és a konfliktusok világa komplex és összetett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy megfelelően felépített rövid program ne adna jelentős előnyt adó ismereteket. Tudást, mely segíti a hallgatót és családját, barátait megvédeni a leggyakoribb kockázatoktól. Ezen a területen nagyon sok a tévhit és a félreértés, így különösen fontos ezekről tisztán, szakmailag támogatott módon beszélni, mert egy-egy mítosz olykor csak növeli a kockázatot.

Az Önvédelmi Műhely az alábbi programokat kínálja, ha Ön vagy szervezete kihelyezett foglalkozáson szeretne részt venni.

  • Önvédelmi Matiné
  • Rendhagyó szülői értekezlet
  • Önvédelmi előadások
  • Konfliktuskezelés
  • Kihelyezett karate vagy önvédelmi edzés

(Vas megyén kívüli megvalósítás esetén az árak a kiszállás díját nem tartalmazzák.)

Önvédelmi Matiné

  • Családi program 5-12 éves korú gyermekeknek és szüleiknek. A foglalkozás során a fiatalokkal megismerjük, mit jelent kiállni magunkért, mit tehetünk azért, hogy ne legyünk "könnyű áldozatok", a szülőkkel pedig megbeszéljük, hogyan vértezhetjük fel a gyerekeket a felnőtt ragadozókkal szemben. (Programunkat időnként nyílt jelentkezéssel is meghirdetjük, részletek itt.)
  • 90 perc, 40 000 Ft/csoport (maximum 20 gyermek + szülők)

Rendhagyó szülői értekezlet

  • Milyen tényleges kockázatok veszélyeztetik gyermekeinket? Hogyan tudjuk őket felvértezni a világ veszélyeivel szemben? Mit tehetünk azért, hogy a gyermekünk ne legyen "könnyű áldozat"? Igény szerint a gyerekek korcsoportjához igazítva tartjuk előadásunkat, hogy a legpontosabb, legaktuálisabb információkat és ismereteket adhassuk a szülőknek.
  • 45 perc, 25 000 Ft/előadás
  • 90 perc, 35 000 Ft/előadás

Önvédelmi előadások

Gyakran mondjuk, hogy az önvédelemben az ismeretek sokszor nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az, hogy például fizikailag meg tudjuk-e védeni magunkat. Hiszen ezek az ismeretek jelentik azt a tudást, amik segítenek felismerni és így megelőzni vagy elkerülni a bajt: mik az erőszakos helyzetek kategóriái, mik a kezdődő konfliktusok ismérvei, mik jelentik a leggyakoribb kockázatot, és hogyan kerülhetjük el azokat?
  • Gyermekeknek javasoljuk az Konfliktuskezelést (lásd lejjebb), a szülőknek a rendhagyó szülői értekezlet, vagy a családi Önvédelmi Matiné programot.
  • Középiskolások számára egyre jobban "kinyílik a világ", így a világ, és annak potenciális kockázatai is egyre közvetlenebb veszélyt jelenthetnek a fiatalokra. Az erőszakos helyzetek alapvető mintáinak ismerete segítséget nyújthat, hogy felismerjék és elkerüljék azokat.
  • 45 perc, 25 000 Ft/előadás
  • Egyetemisták esetében sokaknál itt jön el a legnagyobb elválás a család védelmétől, és sajnos vannak szörnyű esetek arról, hogyan használták ki ragadozók a fiatalok kiszolgáltatottságát. Így különösen fontos, hogy megfelelően felvértezzük őket a társadalom veszélyeivel szemben.
  • 45 perc, 25 000 Ft/előadás
  • 90 perc, 35 000 Ft/előadás
  • Férfiak: ha önvédelemről beszélünk, a statisztikákat, valószínűségeket tekintve mindenképp különbséget kell tennünk a nemek közt. Férfiakra elsősorban a szociális típusú erőszakos helyzetek (elfajult viták, dominanciaharc, kocsmai konfliktusok, stb.), illetve a rablások jelentenek veszélyt, így ezek ismerete, a minták felismerése sokat segít a baj megelőzésében.
  • 45 perc, 25 000 Ft/előadás
  • 90 perc, 35 000 Ft/előadás
  • Nők: ha önvédelemről beszélünk, a statisztikákat, valószínűségeket tekintve mindenképp különbséget kell tennünk a nemek közt. Szexuális ragadozók, bántalmazó párkapcsolatok, kiszolgáltatottság. És legtöbbször nem egy bokor mögött bújkáló, arctalan idegen jelenti a veszélyt, hanem valaki, akit ismerünk, akiben esetleg megbízunk. Fontos felismerni azokat a mintákat és módszereket, melyeket a báránybőrbe bújt farkasok alkalmaznak, így időben reagálhatunk, és léphetünk.
  • 45 perc, 25 000 Ft/előadás
  • 90 perc, 35 000 Ft/előadás

Konfliktuskezelés

Nagyon sokszor "mindennapi" konfliktusokból  alakulnak kis az erőszakos helyzetek: félreértés, sértődés, egó, dominancia és hierarchiaharcok, előítéletek... Hatékony konfliktuskezeléssel nemcsak önvédelmi képességeinket fejleszthetjük, megelőzve az esetleges bajt, de mindennapi, iskolai, munkahelyi és magánéleti súrlódásainkkal is gördülékenyebben megbirkózhatunk.

  • Gyerekeknek: interaktív előadás, elsősorban általános iskolás korcsoportnak, stratégiákat tanulva az iskolai konfliktusok kezelésére egyéni és csoportos szinten (45 perc).
  • 45 perc, 25 000 Ft/csoport (maximum 30 fő)
  • Fiataloknak: középiskolásoknak és egyetemistáknak, megismerve és felismerve a tipikus mintákat, és a cél, hogy elsajátítjuk a konstruktív megoldásokat (45 perc, gyakorlati tartalommal 90 perc).
  • 45 perc, 25 000 Ft (interaktív előadás)/csoport (maximum 30 fő)
  • 90 perc, 40 000 Ft (gyakorlati tréning)/csoport (maximum 30 fő)
  • Felnőtteknek, munkahelyi csoportoknak: a konfliktusoknak a legtöbb esetben "előre megírt" forgatókönyve van, azonban ha ezeket felismerjük, kiléphetünk a ciklusból, hogy a lehető legelőnyösebb megoldást találjuk.
  • 45 perc, 35 000 Ft (előadás)/csoport (maximum 30 fő)
  • 90 perc, 60 000 Ft (gyakorlati tréning)/csoport (maximum 30 fő) 

Ha a közösségében súrlódások vannak, nem mindig a konfliktuskezelési tréning a legjobb megoldás, nézze meg a Pedagógia Plusz csoportfejlesztő kínálatát!


Kihelyezett karate edzés

  • Ismerkedés a harcművészetek és a küzdősportok világával. Az rendelkezésre álló idő függvényében viszünk eszközöket, teljes programot, hogy a résztvevők egy élménydús ízelítőt kapjanak egy kellemes, szórakoztató, de azért kihívást jelentő edzés során.
  • Családi nap, iskolai sportnap, tábor, egyetemi, céges, vagy bármely más rendezvény esetén.
  • Választható időtartam: 45 perc / 90 perc / 3 óra / egész nap (8 óra) - ár megegyezés szerint, nagy létszám esetén több oktatóval valósul meg a program.

Kihelyezett önvédelmi edzés

  • A sikeres önvédelemben kiemelten fontosak az ismeretek, de szintén jelentősek a megfelelő képességek, melyeket programunkban megismerhetnek a résztvevők. Mit jelent, és hogyan gyakorolható a biztonságos távolságtartás, a határozott fellépés, a hatékony védekezés, és szükség szerint az erős támadás? Programunkon ezeket gyakoroljuk közösen a résztvevőkkel, a legszükségesebb alapoktól indulva, a rendelkezésre álló időkeret szerint egyre mélyebben és széleskörűbben.
  • Családi nap, iskolai sportnap, tábor, egyetemi, céges, vagy bármely más rendezvény esetén.
  • Választható időtartam: 45 perc / 90 perc / 3 óra / egész nap (8 óra) - ár megegyezés szerint, nagy létszám esetén több oktatóval valósul meg a program.


Elérhetőségeink:

Szabolcs Gergely
Önvédelmi Műhely - Sakura Dojo Vasvár
Telefonszám:

+36-20-993-5813
E-mail:
info@onvedelmi-muhely.hu