Önvédelem és felkészülés külföldön

A hétvégét Bécsben töltöttem, az ezzel kapcsolatos önvédelmi "felkészülés" adta a bejegyzés ötletét, vagyis, ha külföldre mész, akkor hogyan érdemes készülni önvédelmi szempontból.

Elsőként érdemes utána nézni, hogy az adott lokációnak milyen a közbiztonsági megítélése. Fontos, hogy ne csak egy forrás alapján hozzunk döntést. Az utazási irodák leírásai jó kiindulási alapot adnak és az ott élő vagy arra utazó magyarok beszámolói is hasznosak lehetnek.

Érdemes valamennyi helyi készpénzt magunknál tartani, mert nem biztos, hogy mindenhol lehet kártyával fizetni. (Például Bécsben meglepően sok helyen csak készpénzzel tudtam fizetni, éttermet is beleértve.) A készpénzt érdemes több helyen szétosztani, ne egy zsebben legyen az összes. A zsebesek egészen meglepő helyekről tudják észrevétlenül elemelni a tárcákat, így érdemes alternatívabb helyeket is kihasználni, például cipőtalp alá vagy zokniba. Ez persze elsőre meredeknek tűnhet, de ha zsebtolvaj lelépett minden pénzünket és bankkártyánkat tartalmazó tárcával, akkor jól jöhet egy lábszagú 100 eurós, hogy vissza tudjunk menni a szállodába. Ajánlott a szállodában hagyni a fontos papírokat és csak olyan igazolványt magunknál tartani, ami nem akkora gond, ha elveszik, például jogosítvánnyal menjünk a városba és az útlevelet hagyjuk a szállodai szobában. Hasznos lehet az is, hogy a készpénznek egy részét is ott hagyjuk a szállodába és minden nap valamennyit viszünk magunkkal, nem egyszerre az összeset. 

Ha valami ok folytán rablás áldozatai lennénk, akkor nem érdemes harcolni az értékekért, adjuk oda tárcában lévő pénzt, ha kell, az ékszereket és egyéb értéket is. Az anyagiak pótolhatóak, az élet, az egészség nem. Amúgy lehet olyan biztosítást is kötni, ami kiterjed az ilyen esetekre is. Rablás esetén is jól jön a "dugi", több helyre elosztott pénz, mert ha a rabló "csak" a tárcát viszi el, akkor még mindig marad nálunk annyi, hogy taxival haza tudjunk menni.

(Szélsőséges helyzetben) előfordulhat az is, hogy fizikai támadás ellen kell magunkat megvédeni, ilyenkor nem árthat, ha van nálunk valamilyen önvédelmi eszköz. Ahhoz, hogy megfelelően válasszunk önvédelmi eszközt, szükséges megismerkedni a helyi vonatkozó jogszabályokkal, hogy tisztában legyünk a helyi szabályozással és gyakorlattal. Például gázspray lehet-e nálunk, ha igen, milyen hatóanyagú, milyen kiszerelésű stb.? Ha nincs időnk, lehetőségünk, kedvünk mindezeknek utánanézni, akkor vannak olyan "univerzális" eszközök, amik alkalmasak lehetnek az önvédelemre és vélhetően legálisak is, mint például elemlámpa, taktikai toll. Ám ezeknek az eszközök kompromisszumot igénylő eszközök, úgy értve, hogy a hatékonyságuk kisebb, cserébe "legálisak". Például egy fémházas kisméretű, marokbotként használható elemlámpa vélhetően viselhető, cserébe nem lehet vele olyan jól védekezni, mint például egy viperával. Nagyon fontos, hogy olyan eszközt válasszunk, amit tényleg tudunk is használni! (Én például a képen látható eszközöket vittem magammal, ezek közül kettő volt nálam az utcán, eltérő helyeken hordva.)

Van még egy fontos pont, amit meg kell említenem, de előre nem igazán lehet rá készülni. Külföldön kevésbé vagy nem működnek azok a megszokott viselkedésminta értelmezések, amiket itthon megtanultunk és megszoktunk. Más kulturális közegben máshogy viselkednek az emberek. Ha vannak olyan gyerekkor óta szociálisan kódolt empirikus reflex, amik segítettek az itthoni helyzetek kezelésében, nem biztos, hogy máshol is irányadóak. Például bizonyos kultúrákban a nálunk megszokottnál hangosabb beszéd nem az agresszió (elő)jele, hanem a normális kommunikációs hangvétel, ez ijesztő lehet azoknak, akik máshogy szocializálódtak, főleg, ha más nyelven is történik a beszéd. Az ilyen helyzetek kezelésekor fontos, hogy a kontextust alaposan megvizsgáljuk, figyeljünk a testbeszédre, hogy ne értelmezzük félre a jeleket.

András

András sorairól eszembe jutottak személyes élményeim, amikor egy tanulmányi félévet Oroszországban, Moszkvában töltöttem. Sosem voltam a nagyon bulizós típus, de akkor majdnem minden hétvégén eljártunk szórakozóhelyekre. A nemzetközi hallgatói csapattal kerestük a nyugis, biztonságos, de azért klassz helyeket. Ezekre az alkalmakra volt egy szabályom: "csak egy sör"! Amikor elmentünk valahova, ha fogyasztottam is alkoholt, maximum egy sört, soha többet. A társaimtól már hallottam is, hogy "milyen rendes ez a Gergő, mindig vigyáz ránk". Akkor kellett kiábrándítanom őket, hogy nem rájuk vigyázok, hanem magamra. Először is, bár beszéltem oroszul, nem beszéltem annyira jól, és pláne nem értettem az orosz hétköznapok kultúráját annyira jól, hogy ha valaki esetleg kötözködni akar, akkor azt félrészegen kezelni tudjam. Józanul sem biztos, de akkor legalább könnyebben menekülök. Nagyon fontos, amit András mond a gesztusok, a kommunikációban megjelenő tényezők értelmezéséről. Ami egy csoportban a folyamatokat a békülés irányába tereli, az egy másik közösségben eszkalálhatja a helyzetet. Egy itthoni konfliktust sem mindig könnyű értelmezni, ha érintett az ember, de azért vannak típusok, amiket nagyjából fel tudunk mérni, és sejtjük, mikor kell határokat húzni, és mikor jobb bocsánatot kérve gyorsan lelépni. Egy másik kultúrában nem tudunk ilyen magabiztosan mozogni - hacsak nem ismerjük már alaposan. Ráadásul külföldi diákokként azért könnyen válhattunk más támadások célpontjává is, főleg, ha megkönnyítjük a potenciális támadó dolgát azzal, hogy láthatóan "nem vagyunk képben", alig bírunk a lábunkon megállni. 

És amit még ennél is fontosabbnak tartottam. Mindenhova vittük magunkkal az útlevelünket, és néhány óvatlan ital után mindenféle rosszindulatú támadó nélkül is kiránthatjuk úgy a zsebünkből, hogy azt nem vesszük észre. Persze erre is olykor használtam azt a fajta lapos övtáskát, amit nadrág alatt lehet hordani, ami a külföldi kirándulásokon szintén nagyon hasznos darab lehet.

Gergő